And now a new, exciting translation from English to Hungarian. ZiN Daily's bringing you Alice Oswald’s poems translated into Hungarian by Zoltán Danyi, award-winning writer and ZVONA i NARI's friend. Here is what Zoltan says about how these translations came to be:
"I began to translate Alice Oswald’s poems in 2016. At the time, as the saying goes, dark clouds were gathering above me; so dark that I had to go all the way to the North Sea, to Ostend, to find a measure of light again.
The first poem I translated was Dunt: a poem for a dried up river. I worked very slowly, translated each day only a couple of lines or one verse at most of this long poem, which is about an almost dried up river, an almost dried up life. Several weeks later, when I finished the translation of this poem, I took Alice Oswald’s book of poetry titled Memorial and went on with my work; on the one hand with the translation, on the other hand with the work that had something to do with the clouds I mentioned.
These two undertakings, the translation and the work with the clouds, owe a lot to each other, or perhaps they owe everything to each other.
The Memorial is an exceptional book of poetry, a kind of poetic excavation. In these poems Alice Oswald recalls the dead of the Iliad; she tells the death of the heroes who fell in the Trojan War using a dense and tight poetic language and, after each death, a simile follows, resembling the Homeric similes.
I have always been curious if it is possible to depoetize the language of poetry, if it is possible to get rid of the so-called “poetic” in poetry, if it is possible to draw out everything false or what sounds false; and whether, after that, we could still call poetry whatever remains.
I think that’s what Alice Oswald accomplished brilliantly in this book.
For ZiN Daily I chose the poems which I translated in Ližnjan, at ZVONA i NARI residency. I thank Natalija, Ognjen and Ljubomir for the opportunity to stay there; our friendship means a lot to me."
Alice Oswald versei
Alice Oswald verseit 2016-ban kezdtem fordítani. Abban az időben, ahogy mondani szokták, sűrű felhők gyűltek felettem, olyan sűrűk, hogy egész az Északi-tengerig, Oostende-ig kellett elmennem, hogy újra valamennyi fény derengjen.
A Horpadás című vers volt az első, de lassan haladtam vele. Minden nap csak néhány sort, legfeljebb egy-két versszakot fordítottam le ebből a hosszú versből, mely egy félig kiszáradt folyóról, egy félig kiszáradt életről szól. Hetekkel később, miután a fordítással elkészültem, az Emlékmű című kötettel folytattam a munkát, egyfelől a fordítást, másfelől azt a belső munkát, melyről csak annyit érdemes mondani, hogy az említett felhőkkel állt összefüggésben.
Ez a két munka, a fordítás és a felhőkkel való vesződés, sokat köszönhet egymásnak. Majdnem mindent egymásnak köszönhetnek.
Az Emlékmű egészen különös verseskönyv, leginkább talán egy költői sírfeltáráshoz hasonlíthatnánk. Alice Oswald ezekben a versekben az Iliász halottait idézi meg, a trójai háborúban elesett hősök halálát mondja el újra a maga sűrű, tömör költői nyelvén, majd pedig mindegyik halállal szembehelyez egy hasonlatot, a homéroszi hasonlatok mintájára.
Mindig érdekelt, hogy a költői nyelvből ki lehet-e szívni az úgynevezett költészetet, az idézőjelbe tett „költészetet” és az idézőjelbe tett „költőit”, hogy tehát ki lehet-e szippantani belőle mindazt, ami hamis és fals, és hogy ami utána megmarad, azt költészetnek lehet-e még nevezni.
Úgy hiszem, Alice Oswaldnak ez a művelet hibátlanul sikerült ebben a kötetben.
*
A ZiN Daily számára azokat a verseket választottam, melyeket Isztrián fordítottam, a ZVONA i NARI írói elvonulóhelyen. Hálásan köszönöm Natalijának, Ognjennek és Ljubomirnak, hogy a vendégük lehettem, a barátságunk sokat jelent számomra.
Alice Oswald
EMLÉKKŐ
(részlet)
Diomédész akár a háborodott
iszonyú érzéketlenséggel tarolt
megölte Asztünooszt megölte Hüpeirónt
megölte Abászt és Polüídoszt
ezt nem jósolta meg az apjuk
pedig jövőbe látó volt
megölte Xanthoszt és Thoónt
a két magas fiút akiknek az apja
egy aggódó tökmag volt
otthon maradt és csak várt mi mást tehetett volna
és most minden vagyon mások gyerekeire száll
és többé nem támaszkodhat semmi másra
csak a fiai nevére Diomédész pedig
mint aki kővé meredt szemmel mindenen átlát
és minden mélyén ürességet lát
megölte Ekhemmónt megölte Khromioszt
majd lebontotta róluk a páncélt
és a táncos lábú lovaikat is elvitte magával
Mint ahogy a magasban köröző
sas elől
sem rejtőzhet el
hiába lapul szorosan
az erdő talajához
a fürge vadnyúl
a fentről pásztázó szem meglátja
és gyilkol
Mint ahogy a magasban köröző
sas elől
sem rejtőzhet el
hiába lapul szorosan
az erdő talajához
a fürge vadnyúl
a fentről pásztázó szem meglátja
és gyilkol
Lükáón fia Pandarosz meredek tetejű házban élt
feleségével az Ída hegy tövénél
ő volt Zeleia hadvezére és együtt itta
társaival a folyó sötét vizét
jómódú ember volt mesteri íjász
az istállójában tizenegy vadonatúj harci szekér állt
szép leplekkel telivér lovakkal
de sajnálta csatába vinni őket
inkább gyalog ment Trójába csak az íját vitte magával
végül az se vált hasznára
minduntalan ferde szögben röppentek el róla a nyilak
ha élve hazajutok innen mondta
és látom még feleségemet és magas házamat
bárki levághatja a fejemet
ha nem töröm azonnal darabokra és nem vetem
tűzbe az íjamat mely cserben hagyott
aztán mégis fellépett Aineiász mellé a szekérre
hogy Diomédészre támadjon de Diomédész dárdát
hajított felé melyet Athéné nyomott mélyen
a szemei közé hogy a másodperc ezredrésze alatt
szétmorzsolja fogait átvágja nyelvét letörje állát
és ragyogó tisztán jöjjön ki a tokáján
Mint mikor villám csap a tölgyfába
és égnek emelt karokkal lángol
aki arra jár
megriad a kén szagától
és a fel-felvillanó mezőtől
mely kéken ragyog előtte isten szeszélyéből
Mint mikor villám csap a tölgyfába
és égnek emelt karokkal lángol
aki arra jár
megriad a kén szagától
és a fel-felvillanó mezőtől
mely kéken ragyog előtte isten szeszélyéből
A trójai Déikoón
túl buzgó volt túl hősies
hírnevet szerzett magának
és halálos sebet
Mint ahogy isten hava hull sűrű pelyhekben
mikor északi szél seper végig az égen
Mint ahogy isten hava hull sűrű pelyhekben
mikor északi szél seper végig az égen
Orszilokhosz és Kréthón nagyon türelmetlen volt
üveges szemmel
csak a tengert nézték szinte húzta őket
pedig egy folyótól származtak
a híres Alpheiosztól melynek izmos vize
Pülösz mellett kanyarog
de nem tudták visszatartani őket a hűvös kék karok
alighogy nagykorúak lettek
egy Trójába induló hajóra szálltak és így a történet
a homályban ért véget
Mi lett Pülaimeneésszel
aki a Fekete-tenger poros vidékéről érkezett
ahol öszvérek és nagyhangú férfiak teremnek
a szívét durva anyagból varrták
a modora rongyos volt mint egy régi zsák
kitűnő vezér lett de Meneláosz megölte
Müdónt pedig a kocsisát fordulás közben
Antilokhosz döfte le
Mint két öszvér a kavicsos hegyi ösvényen
mérföldeken át vonszolnak
egy hatalmas tetőgerendát vagy árbocfát
végül a küzdelem megtöri őket
Mint két öszvér a kavicsos hegyi ösvényen
mérföldeken át vonszolnak
egy hatalmas tetőgerendát vagy árbocfát
végül a küzdelem megtöri őket
És
Meneszthész
Ankhialosz
Amphíosz
Tlépolemosz
Koiránosz
Khromiosz
Alkasztór
Alkandrosz
Haliosz
Pürtanisz
Noémón
Teuthrász
Oresztész
Trékhosz
Oinomaosz
Helenosz
Oreszbiosz
Periphász
és
A legjobb thrák harcos a zömök Akamász
alighogy átkelt a fodros Hellészpontoszon
máris telibe találták a sisakját
a dárda hegye a koponyájába fúródott
és elhozta neki a homályt
Aiász állította meg a futását
Mint ahogy a pillanat lelassul
ha mérni kezdi az asszony a gyapjút
öreg pókkeze
egész éjjel font hogy a fiainak kenyeret adjon
most megáll
és a mérleg serpenyőit egyensúlyba hozza
Mint ahogy a pillanat lelassul
ha mérni kezdi az asszony a gyapjút
öreg pókkeze
egész éjjel font hogy a fiainak kenyeret adjon
most megáll
és a mérleg serpenyőit egyensúlyba hozza
Teuthrász fia Axűlosz
egész életében Ariszba kikötőjében élt
a Hellészpontoszt nézte
a város lakói kedvelték a kövérkés embert
aki a küszöbön ült és bárkit szívesen megvendégelt
annyira szeretett barátkozni
hogy Kalésziosszal együtt halt meg végül
mindketten magányba szédültek
a beszélgetés fonala megszakadt köztük
Mint ahogy a héja ez a hibátlan gyilkos
könnyen utoléri a csapkodó galambot
ha lebukik előle követi utánamerül
fölé mereszti fekete kampóit
és mikor foglyul ejti
örömében hangosan felkiált
Mint ahogy a héja ez a hibátlan gyilkos
könnyen utoléri a csapkodó galambot
ha lebukik előle követi utánamerül
fölé mereszti fekete kampóit
és mikor foglyul ejti
örömében hangosan felkiált
Danyi Zoltán fordítása
--
Alice Oswald (1966): T. S. Eliot-díjas brit költő. Oxfordban klasszikus irodalmat tanult, utána kertészként kezdett dolgozni. Anglia dél-nyugati részén, Devonban él férjével és három gyerekével. Memorial (Emlékkő) című kötetében az Iliász harcosainak állít emléket: életük magját haláluk anatómiai pontosságú leírásával ragadja meg.
MEMORIAL
by Alice Oswald
Diomedes a madman a terrible numbness
Turned inside-out and taking over everything
Killed ASTYNOOS killed HYPEIRON
Killed ABAS and POLYIDOS
Their father could tell the future
But he never prophesied that
Killed XANTHUS and THOON
Both tall men but their father
Was a little wisp of worries
Waiting at home what could he do
Now all his savings will go to other people’s children
Now he will have to live off nothing
But his sons’ names meanwhile Diomedes
With his eyes peeled down to their see-through stones
Seeing through everything to its inner emptiness
Killed ECHEMMON killed CHROMIUS
Tin-opened them out of their armour
And took for himself their high-stepping horses
Like the high unescapable eye
Of the eagle
Under whose beam
The shadow-swift hare can’t hide
Pressed flat to the floor
Of a leafy wood
That loitering eye looks once
And kills
Like the high unescapable eye
Of the eagle
Under whose beam
The shadow-swift hare can’t hide
Pressed flat to the floor
Of a leafy wood
That loitering eye looks once
And kills
PANDARUS son of Lycaon had a wife at home
In his high-roofed house in the foothills of Ida
He was captain of Zelea and he and his men
Used to drink the black raw water from the river
He was a rich man a master bowman
Eleven war cars in his stables brand new beautifully made
With rugs and thoroughbred horses
He couldn’t bear to risk them in the War
He went on foot to Troy with nothing but his bow
But that was no good to him
The arrows kept flying off at angles
If I ever get home he said
And see my wife and my high-roofed house
May a stranger cut off my head if I don’t
Smash this bow and throw it with my own hands
Into the fire it has proved such a nothingness
But he climbed up nevertheless next to Aeneas
He charged at Diomedes and a spear
Thrown by Diomedes pushed hard in by Athene
Hit him between the eyes it split-second
Splintered his teeth cut through his tongue broke off his jaw
And came out clean through the chin
Like an oak tree struck by lightning
Throws up its arms and burns
Terrifying for a man out walking
To smell that sulphur smell
And see the fields flickering ahead of him
Lit up blue by the strangeness of god
Like an oak tree struck by lightning
Throws up its arms and burns
Terrifying for a man out walking
To smell that sulphur smell
And see the fields flickering ahead of him
Lit up blue by the strangeness of god
DEICOON the Trojan
Was too eager too heroic
He found praise yes
But also death
Like snow falls quickly from god to the ground
When the north wind blows down the heavens
Like snow falls quickly from god to the ground
When the north wind blows down the heavens
ORSILOCHUS and CRETHON grew restless
They had shallow stony eyes
Always staring at the pulling sea
And they were the grandsons of a river
Famous Alpheus whose muscular waters
Wind round Pylos
But those cold blue arms couldn’t keep them
As soon as they were old enough
They took a ship to Troy their story
Finishes here in darkness
What happened to PYLAEMENES
He came from the Black Sea those dusty plains
That bring forth mules and loud men
His heart was made of coarse cloth
And his manners were loose like old sacking
He was a great captain but Menelaus killed him
And his driver MYDON in the act of turning his horses
Was killed by Antilochus
Like two mules on a shaly path in the mountains
Carrying a huge roof truss or the beam of a boat
Go on mile after mile giving it their willingness
Until the effort breaks their strength
Like two mules on a shaly path in the mountains
Carrying a huge roof truss or the beam of a boat
Go on mile after mile giving it their willingness
Until the effort breaks their strength
And
MENESTHES
ANCHIALOS
AMPHIUS
TLEPOLEMOS
COERANUS
CHROMIUS
ALCASTOR
ALCANDER
HALIUS
PYRTANIS
NOEMON
TEUTHRAS
ORESTES
TRECHUS
OENOMAUS
HELENUS
ORESBIUS
PERIPHAS
And
ACAMAS a massive man best fighter in Thrace
Came over the choppy tides of the Hellespont
And almost instantly took a blow on his helmet
The spear pressed through to his skull
Tipped with darkness
It was Ajax who stopped him
Like that slow-motion moment
When a woman weighs the wool
Her poor old spider hands
Work all night spinning a living for her children
And then she stops
She soothes the scales to a standstill
Like that slow-motion moment
When a woman weighs the wool
Her poor old spider hands
Work all night spinning a living for her children
And then she stops
She soothes the scales to a standstill
AXYLUS son of Teuthras
Lived all his life in the lovely harbour of Arisbe
Looking down at the Hellespont
Everyone knew that plump man
Sitting on the step with his door wide open
He who so loved his friends
Died side by side with CALESIUS
In a daze of loneliness
Their conversation unfinished
Like the hawk of the hills the perfect killer
Easily outflies the clattering dove
She dips away but he follows he ripples
He hangs his black hooks over her
And snares her with a thin cry
In praise of her softness
Like the hawk of the hills the perfect killer
Easily outflies the clattering dove
She dips away but he follows he ripples
He hangs his black hooks over her
And snares her with a thin cry
In praise of her softness
