top of page
Alice Oswald w/ Danyi Zoltán

EMLÉKKŐ / MEMORIAL


And now a new, exciting translation from English to Hungarian. ZiN Daily's bringing you Alice Oswald’s poems translated into Hungarian by Zoltán Danyi, award-winning writer and ZVONA i NARI's friend. Here is what Zoltan says about how these translations came to be:

"I began to translate Alice Oswald’s poems in 2016. At the time, as the saying goes, dark clouds were gathering above me; so dark that I had to go all the way to the North Sea, to Ostend, to find a measure of light again.

The first poem I translated was Dunt: a poem for a dried up river. I worked very slowly, translated each day only a couple of lines or one verse at most of this long poem, which is about an almost dried up river, an almost dried up life. Several weeks later, when I finished the translation of this poem, I took Alice Oswald’s book of poetry titled Memorial and went on with my work; on the one hand with the translation, on the other hand with the work that had something to do with the clouds I mentioned.

These two undertakings, the translation and the work with the clouds, owe a lot to each other, or perhaps they owe everything to each other.

The Memorial is an exceptional book of poetry, a kind of poetic excavation. In these poems Alice Oswald recalls the dead of the Iliad; she tells the death of the heroes who fell in the Trojan War using a dense and tight poetic language and, after each death, a simile follows, resembling the Homeric similes.

I have always been curious if it is possible to depoetize the language of poetry, if it is possible to get rid of the so-called “poetic” in poetry, if it is possible to draw out everything false or what sounds false; and whether, after that, we could still call poetry whatever remains.

I think that’s what Alice Oswald accomplished brilliantly in this book.

For ZiN Daily I chose the poems which I translated in Ližnjan, at ZVONA i NARI residency. I thank Natalija, Ognjen and Ljubomir for the opportunity to stay there; our friendship means a lot to me."

Alice Oswald versei

Alice Oswald verseit 2016-ban kezdtem fordítani. Abban az időben, ahogy mondani szokták, sűrű felhők gyűltek felettem, olyan sűrűk, hogy egész az Északi-tengerig, Oostende-ig kellett elmennem, hogy újra valamennyi fény derengjen.

A Horpadás című vers volt az első, de lassan haladtam vele. Minden nap csak néhány sort, legfeljebb egy-két versszakot fordítottam le ebből a hosszú versből, mely egy félig kiszáradt folyóról, egy félig kiszáradt életről szól. Hetekkel később, miután a fordítással elkészültem, az Emlékmű című kötettel folytattam a munkát, egyfelől a fordítást, másfelől azt a belső munkát, melyről csak annyit érdemes mondani, hogy az említett felhőkkel állt összefüggésben.

Ez a két munka, a fordítás és a felhőkkel való vesződés, sokat köszönhet egymásnak. Majdnem mindent egymásnak köszönhetnek.

Az Emlékmű egészen különös verseskönyv, leginkább talán egy költői sírfeltáráshoz hasonlíthatnánk. Alice Oswald ezekben a versekben az Iliász halottait idézi meg, a trójai háborúban elesett hősök halálát mondja el újra a maga sűrű, tömör költői nyelvén, majd pedig mindegyik halállal szembehelyez egy hasonlatot, a homéroszi hasonlatok mintájára.

Mindig érdekelt, hogy a költői nyelvből ki lehet-e szívni az úgynevezett költészetet, az idézőjelbe tett „költészetet” és az idézőjelbe tett „költőit”, hogy tehát ki lehet-e szippantani belőle mindazt, ami hamis és fals, és hogy ami utána megmarad, azt költészetnek lehet-e még nevezni.

Úgy hiszem, Alice Oswaldnak ez a művelet hibátlanul sikerült ebben a kötetben.

*

A ZiN Daily számára azokat a verseket választottam, melyeket Isztrián fordítottam, a ZVONA i NARI írói elvonulóhelyen. Hálásan köszönöm Natalijának, Ognjennek és Ljubomirnak, hogy a vendégük lehettem, a barátságunk sokat jelent számomra.

 

Alice Oswald

EMLÉKKŐ

(részlet)

Diomédész akár a háborodott

iszonyú érzéketlenséggel tarolt

megölte Asztünooszt megölte Hüpeirónt

megölte Abászt és Polüídoszt

ezt nem jósolta meg az apjuk

pedig jövőbe látó volt

megölte Xanthoszt és Thoónt

a két magas fiút akiknek az apja

egy aggódó tökmag volt

otthon maradt és csak várt mi mást tehetett volna

és most minden vagyon mások gyerekeire száll

és többé nem támaszkodhat semmi másra

csak a fiai nevére Diomédész pedig

mint aki kővé meredt szemmel mindenen átlát

és minden mélyén ürességet lát

megölte Ekhemmónt megölte Khromioszt

majd lebontotta róluk a páncélt

és a táncos lábú lovaikat is elvitte magával

Mint ahogy a magasban köröző

sas elől

sem rejtőzhet el

hiába lapul szorosan

az erdő talajához

a fürge vadnyúl

a fentről pásztázó szem meglátja

és gyilkol

Mint ahogy a magasban köröző

sas elől

sem rejtőzhet el

hiába lapul szorosan

az erdő talajához

a fürge vadnyúl

a fentről pásztázó szem meglátja

és gyilkol

Lükáón fia Pandarosz meredek tetejű házban élt

feleségével az Ída hegy tövénél

ő volt Zeleia hadvezére és együtt itta

társaival a folyó sötét vizét

jómódú ember volt mesteri íjász

az istállójában tizenegy vadonatúj harci szekér állt

szép leplekkel telivér lovakkal

de sajnálta csatába vinni őket

inkább gyalog ment Trójába csak az íját vitte magával

végül az se vált hasznára

minduntalan ferde szögben röppentek el róla a nyilak

ha élve hazajutok innen mondta

és látom még feleségemet és magas házamat

bárki levághatja a fejemet

ha nem töröm azonnal darabokra és nem vetem

tűzbe az íjamat mely cserben hagyott

aztán mégis fellépett Aineiász mellé a szekérre

hogy Diomédészre támadjon de Diomédész dárdát

hajított felé melyet Athéné nyomott mélyen

a szemei közé hogy a másodperc ezredrésze alatt

szétmorzsolja fogait átvágja nyelvét letörje állát

és ragyogó tisztán jöjjön ki a tokáján

Mint mikor villám csap a tölgyfába

és égnek emelt karokkal lángol

aki arra jár

megriad a kén szagától

és a fel-felvillanó mezőtől

mely kéken ragyog előtte isten szeszélyéből

Mint mikor villám csap a tölgyfába

és égnek emelt karokkal lángol

aki arra jár

megriad a kén szagától

és a fel-felvillanó mezőtől

mely kéken ragyog előtte isten szeszélyéből

A trójai Déikoón

túl buzgó volt túl hősies

hírnevet szerzett magának

és halálos sebet

Mint ahogy isten hava hull sűrű pelyhekben

mikor északi szél seper végig az égen

Mint ahogy isten hava hull sűrű pelyhekben

mikor északi szél seper végig az égen

Orszilokhosz és Kréthón nagyon türelmetlen volt

üveges szemmel

csak a tengert nézték szinte húzta őket

pedig egy folyótól származtak

a híres Alpheiosztól melynek izmos vize

Pülösz mellett kanyarog

de nem tudták visszatartani őket a hűvös kék karok

alighogy nagykorúak lettek

egy Trójába induló hajóra szálltak és így a történet

a homályban ért véget

Mi lett Pülaimeneésszel

aki a Fekete-tenger poros vidékéről érkezett

ahol öszvérek és nagyhangú férfiak teremnek

a szívét durva anyagból varrták

a modora rongyos volt mint egy régi zsák

kitűnő vezér lett de Meneláosz megölte

Müdónt pedig a kocsisát fordulás közben

Antilokhosz döfte le

Mint két öszvér a kavicsos hegyi ösvényen

mérföldeken át vonszolnak

egy hatalmas tetőgerendát vagy árbocfát

végül a küzdelem megtöri őket

Mint két öszvér a kavicsos hegyi ösvényen

mérföldeken át vonszolnak

egy hatalmas tetőgerendát vagy árbocfát

végül a küzdelem megtöri őket

És

Meneszthész

Ankhialosz

Amphíosz

Tlépolemosz

Koiránosz

Khromiosz

Alkasztór

Alkandrosz

Haliosz

Pürtanisz

Noémón

Teuthrász

Oresztész

Trékhosz

Oinomaosz

Helenosz

Oreszbiosz

Periphász

és

A legjobb thrák harcos a zömök Akamász

alighogy átkelt a fodros Hellészpontoszon

máris telibe találták a sisakját

a dárda hegye a koponyájába fúródott

és elhozta neki a homályt

Aiász állította meg a futását

Mint ahogy a pillanat lelassul

ha mérni kezdi az asszony a gyapjút

öreg pókkeze

egész éjjel font hogy a fiainak kenyeret adjon

most megáll

és a mérleg serpenyőit egyensúlyba hozza

Mint ahogy a pillanat lelassul

ha mérni kezdi az asszony a gyapjút

öreg pókkeze

egész éjjel font hogy a fiainak kenyeret adjon

most megáll

és a mérleg serpenyőit egyensúlyba hozza

Teuthrász fia Axűlosz

egész életében Ariszba kikötőjében élt

a Hellészpontoszt nézte

a város lakói kedvelték a kövérkés embert

aki a küszöbön ült és bárkit szívesen megvendégelt

annyira szeretett barátkozni

hogy Kalésziosszal együtt halt meg végül

mindketten magányba szédültek

a beszélgetés fonala megszakadt köztük

Mint ahogy a héja ez a hibátlan gyilkos

könnyen utoléri a csapkodó galambot

ha lebukik előle követi utánamerül

fölé mereszti fekete kampóit

és mikor foglyul ejti

örömében hangosan felkiált

Mint ahogy a héja ez a hibátlan gyilkos

könnyen utoléri a csapkodó galambot

ha lebukik előle követi utánamerül

fölé mereszti fekete kampóit

és mikor foglyul ejti

örömében hangosan felkiált

Danyi Zoltán fordítása

--

Alice Oswald (1966): T. S. Eliot-díjas brit költő. Oxfordban klasszikus irodalmat tanult, utána kertészként kezdett dolgozni. Anglia dél-nyugati részén, Devonban él férjével és három gyerekével. Memorial (Emlékkő) című kötetében az Iliász harcosainak állít emléket: életük magját haláluk anatómiai pontosságú leírásával ragadja meg.

 

MEMORIAL

by Alice Oswald

Diomedes a madman a terrible numbness

Turned inside-out and taking over everything

Killed ASTYNOOS killed HYPEIRON

Killed ABAS and POLYIDOS

Their father could tell the future

But he never prophesied that

Killed XANTHUS and THOON

Both tall men but their father

Was a little wisp of worries

Waiting at home what could he do

Now all his savings will go to other people’s children

Now he will have to live off nothing

But his sons’ names meanwhile Diomedes

With his eyes peeled down to their see-through stones

Seeing through everything to its inner emptiness

Killed ECHEMMON killed CHROMIUS

Tin-opened them out of their armour

And took for himself their high-stepping horses

Like the high unescapable eye

Of the eagle

Under whose beam

The shadow-swift hare can’t hide

Pressed flat to the floor

Of a leafy wood

That loitering eye looks once

And kills

Like the high unescapable eye

Of the eagle

Under whose beam

The shadow-swift hare can’t hide

Pressed flat to the floor

Of a leafy wood

That loitering eye looks once

And kills

PANDARUS son of Lycaon had a wife at home

In his high-roofed house in the foothills of Ida

He was captain of Zelea and he and his men

Used to drink the black raw water from the river

He was a rich man a master bowman

Eleven war cars in his stables brand new beautifully made

With rugs and thoroughbred horses

He couldn’t bear to risk them in the War

He went on foot to Troy with nothing but his bow

But that was no good to him

The arrows kept flying off at angles

If I ever get home he said

And see my wife and my high-roofed house

May a stranger cut off my head if I don’t

Smash this bow and throw it with my own hands

Into the fire it has proved such a nothingness

But he climbed up nevertheless next to Aeneas

He charged at Diomedes and a spear

Thrown by Diomedes pushed hard in by Athene

Hit him between the eyes it split-second

Splintered his teeth cut through his tongue broke off his jaw

And came out clean through the chin

Like an oak tree struck by lightning

Throws up its arms and burns

Terrifying for a man out walking

To smell that sulphur smell

And see the fields flickering ahead of him

Lit up blue by the strangeness of god

Like an oak tree struck by lightning

Throws up its arms and burns

Terrifying for a man out walking

To smell that sulphur smell

And see the fields flickering ahead of him

Lit up blue by the strangeness of god

DEICOON the Trojan

Was too eager too heroic

He found praise yes

But also death

Like snow falls quickly from god to the ground

When the north wind blows down the heavens

Like snow falls quickly from god to the ground

When the north wind blows down the heavens

ORSILOCHUS and CRETHON grew restless

They had shallow stony eyes

Always staring at the pulling sea

And they were the grandsons of a river

Famous Alpheus whose muscular waters

Wind round Pylos

But those cold blue arms couldn’t keep them

As soon as they were old enough

They took a ship to Troy their story

Finishes here in darkness

What happened to PYLAEMENES

He came from the Black Sea those dusty plains

That bring forth mules and loud men

His heart was made of coarse cloth

And his manners were loose like old sacking

He was a great captain but Menelaus killed him

And his driver MYDON in the act of turning his horses

Was killed by Antilochus

Like two mules on a shaly path in the mountains

Carrying a huge roof truss or the beam of a boat

Go on mile after mile giving it their willingness

Until the effort breaks their strength

Like two mules on a shaly path in the mountains

Carrying a huge roof truss or the beam of a boat

Go on mile after mile giving it their willingness

Until the effort breaks their strength

And

MENESTHES

ANCHIALOS

AMPHIUS

TLEPOLEMOS

COERANUS

CHROMIUS

ALCASTOR

ALCANDER

HALIUS

PYRTANIS

NOEMON

TEUTHRAS

ORESTES

TRECHUS

OENOMAUS

HELENUS

ORESBIUS

PERIPHAS

And

ACAMAS a massive man best fighter in Thrace

Came over the choppy tides of the Hellespont

And almost instantly took a blow on his helmet

The spear pressed through to his skull

Tipped with darkness

It was Ajax who stopped him

Like that slow-motion moment

When a woman weighs the wool

Her poor old spider hands

Work all night spinning a living for her children

And then she stops

She soothes the scales to a standstill

Like that slow-motion moment

When a woman weighs the wool

Her poor old spider hands

Work all night spinning a living for her children

And then she stops

She soothes the scales to a standstill

AXYLUS son of Teuthras

Lived all his life in the lovely harbour of Arisbe

Looking down at the Hellespont

Everyone knew that plump man

Sitting on the step with his door wide open

He who so loved his friends

Died side by side with CALESIUS

In a daze of loneliness

Their conversation unfinished

Like the hawk of the hills the perfect killer

Easily outflies the clattering dove

She dips away but he follows he ripples

He hangs his black hooks over her

And snares her with a thin cry

In praise of her softness

Like the hawk of the hills the perfect killer

Easily outflies the clattering dove

She dips away but he follows he ripples

He hangs his black hooks over her

And snares her with a thin cry

In praise of her softness

 

Recent Posts

See All

ZiN Daily is published by ZVONA i NARI, Cultural Production Cooperative

Vrčevan 32, 52204 Ližnjan, Istria, Croatia

OIB 73342230946

ISSN 2459-9379

 

Copyright © 2017-2021, ZVONA i NARI, Cultural Production Cooperative

The rights to all content presented at www.zvonainari.hr belong to its respective authors.

Any further reproduction or dissemination of this content is prohibited without a written consent from its authors. 
All Rights Reserved.

The image of Quasimodo is by French artist Louis Steinheil, which appeared in  the 1844 edition of Victor Hugo's "Notre-Dame de Paris" published by Perrotin of Paris.

ZVONA i NARI

are supported by:

bottom of page